Egészségügy
Legyen az egészség természetes állapotunk
Egészségügy
Az egészségügy területe nemcsak a betegek kezelése és a már meglévő problémák megoldása miatt fontos, hanem az ország általános állapota, teljesítőképessége, az emberek általános közérzete miatt is meghatározó. Emiatt nagy hangsúlyt kell fektetni elsősorban a betegségek megelőzésére és egészségmegőrzésre testi, lelki és szellemi szinten egyaránt. Fontos az emberek egészségtudatos gondolkodásának fejlesztése, egy olyan tudásbázis létrehozása, ami mindenki számára ingyen hozzáférhető és általános segítséget, támogatást biztosít. Ez magában foglalja ismeretterjesztő előadások, események megszervezését is, melyek költsége töredéke azok társadalomra gyakorolt jótékony hatásához képest. Emellett szintén lényeges olyan lehetőségek ingyenes biztosítása és olyan területek kiemelt támogatása, amik szintén ezt segítik elő, mint pl. különféle sportolási, fizikai aktivitást fokozó lehetőségek és programok megszervezése, létrehozása, természetjáráshoz, kikapcsolódáshoz és a szellemi egészséghez (pl. meditáció, jóga és egyéb alternatív lehetőségek) kapcsolódó területek kiemelt támogatása, ami már önmagában is megalapozza egy testi-lelki-szellemi szinten egészséges és kiegyensúlyozott társadalom létrejöttét. Emellett természetesen rendkívül fontos a megfelelő táplálkozás kérdése, az ehhez kapcsolódó széleskörű, átfogó tájékoztatás, valamint az egészséges és organikus élelmiszerek biztosítása mindenki számára elérhető módon (területi, kiskereskedelmi hozzáférhetőség és alacsony költségek biztosításával, támogatott formában). Ezen terület kiemelt támogatása és a magas minőség biztosítása szintén alapvető társadalmi érdek, hiszen a hiányos, vagy nem megfelelő táplálkozás alapozza meg a betegségek megjelenését. Ennek megfelelő működése a ráfordított magasabb költségek ellenére is összességében nemcsak megtakarításokat eredményez költségvetési szinten, de emeli az emberek általános jólétének szintjét, miközben csökkenti az egészségügy terheltségét is.
Míg az emberek egészségi állapotának javulásával az egészségügyi költségek is átcsoportosíthatók, az egészségügy általános működése is reformációra szorul. Az egészségügyi rendszerből is ki kell zárni az anyagi érdekeltségeket, és kizárólag annak eredeti célját kell szem előtt tartani: a legnemesebb értelemben vett gyógyítást. Rengeteg olyan hatékony, mindezek mellett mégis kedvező árú megoldás létezik, ami vagy ősi, bizonyított és bevált évezredes tudásra épül (mint pl. természetes módszerek és gyógymódok, gyógynövények alkalmazása), vagy pedig a jelenleg alkalmazott módszerek eredményességét messze meghaladó, új lehetőségek alkalmazását teszi lehetővé. Mindezt úgy, hogy közben még a gyógyulni vágyok részére is sokkal kevesebb kényelmetlenséggel jár (pl. egyszerűbb, gyorsabb állapotfelmérés, mellékhatások nélküli készítmények alkalmazása stb.). Ezekkel a megoldásokkal nem csak nagymértékű hatékonyságnövekedés, de a költségek általános csökkenése is elérhető a sokat emlegetett várólisták és az orvosok túlterheltségének megszűnése mellett.
A holisztikus szemlélet alkalmazása szintén nagyon lényeges és meghatározó. Az előzőekben említett hatékony gyógymódok alkalmazása, a betegszám és az orvosok terheltségének csökkenésével nagyobb figyelmet kaphat minden egyes probléma és azok megfelelő megközelítése a fizikai problémák lelki, szellemi okainak feltárásával, így a problémák gyökerének tényleges megoldásával. Emellett nagy hangsúlyt kell fektetni az emberséges bánásmódra és a gyógyító-beteg közötti partneri viszony megfelelő kialakítására a tekintélyelvű megközelítés helyett.